January 2010
ha jó a kaja, akkor mind1, h hány ügyfelük van, ez 1 jó jel!
Az már korábban kiderült, hogy nincs olyan rendszerük, hogy a szám alapján megjegyzik, tehát a csávó emlékszik rám névről. Legutóbb legalább egy hónapja beszéltünk. Hány ügyfelük lehet?
Egész jó. én is örülök amúgy. :)
ennek sztem mi is testületileg örülünk. esetleg ha az élményed most is pozitív lesz, akkor megoszthatnád velünk ezen kitűnő étterem paramétereit.
Ők azok, csodás a weboldaluk is. Mint korábban már itt is írtam egyszer asszem, nem Wang vagy Momotaro szintű élmény, de teljesen korrekt.
oh, ma mi is toluk rendeltunk, minket is ismernek, de annyira forron hozta ki az etelt, hogy egy oraig nem birtam elkezdeni eni :-(
A rohadékok! de jó volt, nem? Én most értem a végére, hagymás-gyömbéres tintahal, ami pedig veszedelmes ebben a fájóan nem tengerparti országban, és tejesen rendben volt.
baszki… nem mondom, h fontolgatom a budára költözést, de lehet, h fogom. ;)
ha jó a kaja, akkor mind1, h hány ügyfelük van, ez 1 jó jel!
Az már korábban kiderült, hogy nincs olyan rendszerük, hogy a szám alapján megjegyzik, tehát a csávó emlékszik rám névről. Legutóbb legalább egy hónapja beszéltünk. Hány ügyfelük lehet?
Egész jó. én is örülök amúgy. :)
ennek sztem mi is testületileg örülünk. esetleg ha az élményed most is pozitív lesz, akkor megoszthatnád velünk ezen kitűnő étterem paramétereit.
Ők azok, csodás a weboldaluk is. Mint korábban már itt is írtam egyszer asszem, nem Wang vagy Momotaro szintű élmény, de teljesen korrekt.
hm. egyrészt köszönjük a közszolgálati infót.
másrészt sajnáljuk, h csak budára szállítanak…
hát… sztem nem várható. ugyanis ebben a kampányban kb. a nyugdíjasok ez egyetlen nagyobb, s szegmentálható csoport, amelyiknek a szavazataiért érdemes, és lehet is küzdeni.
SAJTÓKÖZLEMÉNY A Fidesz megvédi a nyugdíjasokat Az MSZP kormányzása alatt az utolsó három évben 10%-al csökkent a nyugdíjak reálértéke. – A Fidesz megvédi a nyugdíjasokat és nem engedi, hogy az MSZP-kormány által elindított káros folyamatok folytatódjanak. Az MSZP elvette a 13. havi nyugdíjat, a kormány becsapta az embereket. - A kormányzati megszorítások a nyugdíjasokat a társadalom többi rétegénél nagyobb mértékben sújtották. A nyugdíjas infláció - vagyis azon termékek áremelkedése, amelyeket elsősorban a nyugdíjasok fogyasztanak vagy vesznek igénybe - minden évben meghaladta a rendes inflációt. Az MSZP kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. – A kormányzati válság miatt 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, amelyet most terveik szerint 70 évre kívánnak emelni. Az embereket meg kell védeni az MSZP-től. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozata aláírásgyűjtő akciót kezdeményezett, amelynek aláírásával bárki tiltakozhat az MSZP nyugdíjasokat érintő tervei ellen. Az aláírásgyűjtő ívet a Fidesz Szegedi Irodájában (Victor H. u. 5.) bárki elláthatja kézjegyével. Szeged, 2010. január 27.
ha jó a kaja, akkor mind1, h hány ügyfelük van, ez 1 jó jel!
Az már korábban kiderült, hogy nincs olyan rendszerük, hogy a szám alapján megjegyzik, tehát a csávó emlékszik rám névről. Legutóbb legalább egy hónapja beszéltünk. Hány ügyfelük lehet?
Egész jó. én is örülök amúgy. :)
ennek sztem mi is testületileg örülünk. esetleg ha az élményed most is pozitív lesz, akkor megoszthatnád velünk ezen kitűnő étterem paramétereit.
ha jó a kaja, akkor mind1, h hány ügyfelük van, ez 1 jó jel!
Az már korábban kiderült, hogy nincs olyan rendszerük, hogy a szám alapján megjegyzik, tehát a csávó emlékszik rám névről. Legutóbb legalább egy hónapja beszéltünk. Hány ügyfelük lehet?
kommunista helyett nyilván konzervatívot akartál írni…
nem, nem, nyilván az lett volna szemantikailag a helyesebb, de a komcsik is nagy előírómesterek és a komcsikat a tumbászlibertáriusok sokkal hevesebben gyűlölik, mint a konzervatívokat, szóval ezért
tehát leginkább taktikai megfontolásokból. értem. ;)
csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyezném meg, h a jelenkori magyar kommancsok ebben a kérdésben ezért sokszor megengedőbbek (ha úgy teszik, felvilágosulatabbak) a Tömjén Zsolti által drive-olt konzi álláspontnál.
1. nincs nagykönyve az ideális családnak. az 1 ffi 1 nő felállást a véletlenek összjátéka dobta, nem indokolt, csak megszokott. ha egy ember képes kihordani egy gyereket (fuckyeahmodernsciences), akkor vállalhat, és senkinek semmi köze hozzá. (ÉS HOGY HORDOD KI, ZACSKÓBAN?). és teljesen mindegy, hogy kokainista, irodista, kétszeresen átoperált thaiföldi gyerekkurva vagy esetünkben egy mackós homó. vagy elmebeteg gárdista
2. milyen hagyományos nemi szerepek, hagyjuk már. az, hogy az ember milyen mintákat épít bele, tudatosan vagy tudattalanul a gyerekébe azt basszus nevelésnek hívjuk, és tök fasza, hogy mindenki (bizonyos államilag szabályozott korlátok között, amiknek a 95%-val nem értek egyet) megpróbálhatja olyanná faragni az ex-pocaklakót, amilyenné csak szeretné. persze úgyse sikerül
3. valamelyik cikkben írták, hogy a terhesség alatt felhagy a férfi hormon szedésével, szóval biológiailag semmi kockázata a dolognak. akkor mi a baj? egy alkohol vagy dogbeteg anyát sem kényszeríthetünk (nagyon helyesen), hogy felhagyjon “káros” szenvedélyével a terhesség alatt, maximum a társadalom megvetése sújtja. a kiskorú veszélyeztetése csak a megszületés pillanatától számíthat, ha jól tudom. (még 1x: ebben az esetben nincs szó kockázatról)
4. hogy a gyerek lelkileg sérült lesz. hát basszus, ezt végképp nem a mi dolgunk, ráadásul prejudikálva, eldönteni. sokan magukat tekintik etalonnak és úgy vélik, hogy joguk megszabni a többieknek, hogy mi a helyes. hát a faszt! don’t be semjénzsolt! mindenki szabadon rendelkezik az életével, és igen, a megszületése pillanatáig a gyereke életével is. ha egy kismama/kispapa úgy dönt, hogy ő 7 hónapos terhesen megmássza a csomolungmát, akkor nosza.
5. (ez csak mellékszál, de a holand állam elmegy a büdös picsába, hogy előírja egy 14 éves állampolgárának, hogy nem hajózhatja körbe a világot. semmi köze hozzá)
kurva vicces, hogy a liberális szónokokból előtört a kommunista megmondjuk-előírjuk-mi-a-helyes mentalitás.
kommunista helyett nyilván konzervatívot akartál írni…
A helyszínen kínzóeszközök egész arzenálját foglalták le, amelyek közt az ostorok és korbácsok még enyhébbeknek számítottak. Lefoglaltak egy szervert is, melyen 14 terabájtnyi filmanyagot rögzítettek, ezeken eddig 5 szereplőt azonosítottak, de az áldozatok teljes száma legalább tízre tehető, ezért a nyomozók még további sértettek jelentkezését is várják. A rendőrség kezdeményezte a személyi szabadság megsértésével meggyanúsított három ember előzetes letartóztatását, de azt az ügyészség nem kezdeményezte.
Milyen minták épülnek bele annak a kisgyereknek a tudattalanjába, akinek gyakorlatilag nincsen anyukája, csak két apukája? Kitől lát hagyományos női szerepvállalást, női mozdulatokat, női gondoskodást, attitűdöt, borostamentes bőrt, kin érez női illatokat? Mert egy esetleges nagynéni ezt nem tudja pótolni.
Szóról szóra egyetértek, csak eddig nem tudtam ezt elmondani, mert senki nem volt képes eltüntetni ezt a baszott képet.
Belemehetünk a flamewarba, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni. Innentől nincs megállás. Egyedülálló nő miért nevelhet gyereket? Egyedülálló férfi? Özvegy? Alkoholista? Kitől nem vennéd el a gyerekeket, aki átmegy a jószülő-teszten? Nyilván nem csak a szeretet számít, de annál, hogy valaki akar-e gyereket vagy sem, nincsen jobb teszt.
Egy egyedülálló férfi vagy egy özvegy nem ez a szint, ezt te is beláthatod. Össze-vissza operált emberkék gyermekeként sokkal kirekesztetebb, labilisabb lesz a gyerkőc, azért egy özvegy gyermekének lenni nem ennyire ritka és szélsőséges dolog mint ez. Ő lesz a második gyerek a világon, akit férfi szül, özvegyek meg az utóbbi pár ezerévben valószínűleg milliárdokat neveltek fel. Szóval szerintem ez a példa nem igazán találó, de így legalább flame sem igazán alakulhat ki belőle.
izé, azért, ha választhatok, hogy férfi szüljön és szeressenek és elfogadjanak oder anya szüljön véletlenül egy átlagos alkesz családba, hát nagy dilemmában lennék. Én ugyan nem is igazán értem ezt a transzszekszuális dolgot, nem tudom hova kötni, meg egyáltalán, de én a szeretet meg az elfogadás mellett vagyok, a legcsekélyebb elempésség nélkül. Én ezt kaptam a szüleimtől (imprinting?) akik ugyan különböző neműek voltak, de nyilván ha nem azok akkor azt véltem volna gyerekként normálisnak.
Én inkább csak arra próbáltam rávilágítani, hogy mennyire másak az arányok. 2 a milliárdhoz és, bár remélem nem lesz igazam, ez a gyerek szerintem 10 éves korára elmegyogyiban fog kikötni, elnézve, hogy mennyiféle műtéten és teszten mentek keresztül az apák.
ne legyél már kdnp-s! simán megszökik már nyolc évesen egy kurvával aki drogért árulja a testét.
persze, és az örökbefogadás sem ér, mert az intézetben sokkal jobb, onnan soha, senki sem végzi elmegyógyban, börtönben, utcán, kukában.
kemény dolog az árral szemben úszni… de ha lehet csatlakoznék… ;)
a szüleim több mint 30 éve vannak együtt, pár napnál többet sose voltak külön, szeretetteljesek, a karrier helyett a családot választották, nem ittak, nem cigiztek, nem vertek, egymást se, és asszem nem volt szeretőjük, hacsak nem éltek velünk együtt mer máshogy nem nagyon ment volna. de hát mégis amióta élek tudom hogy ha nem muszáj, nem szeretnék így élni, nem is erre törekszem, bár tudom, hogy meg lehet csinálni. az öcsém meg igen, pont ugyanerre. és ha lenne egy harmadik tesónk, valószínűleg meleg lenne. de ez már a mi életünk, míg az, hogy kinek lehet gyereke, és kinek lesz, az azé, aki megcsinálja. ismerek olyan anyukát aki sose akart gyereket, mert csak magával van elfoglalva, és utál mással törődni, de a férje rávette, hogy mégis legyen, közben volt vagy 3 halott baba (értsd: embrió stb), mert a nő valószínűleg annyira nem akarta, vagy én nem tom, aztán lett gyerek, így mégsem hagyták el egymást vagy keseredtek meg teljesen, bár mindkettő klinikai eset szerintem, de amikor mentek disneylandbe akkor a nő üvöltözött a légitársasággal hogy azonnal adjanak a bébinek külön ülőhelyet mert abból nem esznek hogy ő majd két órán át dajkálja egyhuzamban a saját lányát, hiába ez az előírás repülőgépeken. de azért mégis csak ez a szerencsétlen lett annak a gyereknek az anyja, csak mert szeret valakit akit sehogy máshogy nem tudott boldoggá tenni, és most sem, csak van gyerek, akiből valószínűleg egy akaratos freak lesz, tele pénzzel ráadásul. soha nem volt senki rajtam kívül aki ezt az egész sztorit nyilvánosan (mármint nem csak mások háta mögött sutyorogva) megkérdőjelezte volna, szóba hozta volna, felvetette volna, valamiféle jobbítás vagy legalább elgondolkodás érdekében. nyilván megvolt rá az okom, és volt mire megkérdőjelezni. mások viszont egyáltalán még csak nem is reblogolták, és én ebből vezetem azt le, hogy ez az egész családi és nem társadalmi ügy. majd amikor a társadalom nem hagyja belerohadni az embereket szar kapcsolatokba PÉNZÉRT stb, akkor lehet dumálni a transzikról. köszi.
kötelező reblog + follow.
Milyen minták épülnek bele annak a kisgyereknek a tudattalanjába, akinek gyakorlatilag nincsen anyukája, csak két apukája? Kitől lát hagyományos női szerepvállalást, női mozdulatokat, női gondoskodást, attitűdöt, borostamentes bőrt, kin érez női illatokat? Mert egy esetleges nagynéni ezt nem tudja pótolni.
Szóról szóra egyetértek, csak eddig nem tudtam ezt elmondani, mert senki nem volt képes eltüntetni ezt a baszott képet.
Belemehetünk a flamewarba, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni. Innentől nincs megállás. Egyedülálló nő miért nevelhet gyereket? Egyedülálló férfi? Özvegy? Alkoholista? Kitől nem vennéd el a gyerekeket, aki átmegy a jószülő-teszten? Nyilván nem csak a szeretet számít, de annál, hogy valaki akar-e gyereket vagy sem, nincsen jobb teszt.
Egy egyedülálló férfi vagy egy özvegy nem ez a szint, ezt te is beláthatod. Össze-vissza operált emberkék gyermekeként sokkal kirekesztetebb, labilisabb lesz a gyerkőc, azért egy özvegy gyermekének lenni nem ennyire ritka és szélsőséges dolog mint ez. Ő lesz a második gyerek a világon, akit férfi szül, özvegyek meg az utóbbi pár ezerévben valószínűleg milliárdokat neveltek fel. Szóval szerintem ez a példa nem igazán találó, de így legalább flame sem igazán alakulhat ki belőle.
izé, azért, ha választhatok, hogy férfi szüljön és szeressenek és elfogadjanak oder anya szüljön véletlenül egy átlagos alkesz családba, hát nagy dilemmában lennék. Én ugyan nem is igazán értem ezt a transzszekszuális dolgot, nem tudom hova kötni, meg egyáltalán, de én a szeretet meg az elfogadás mellett vagyok, a legcsekélyebb elempésség nélkül. Én ezt kaptam a szüleimtől (imprinting?) akik ugyan különböző neműek voltak, de nyilván ha nem azok akkor azt véltem volna gyerekként normálisnak.
Én inkább csak arra próbáltam rávilágítani, hogy mennyire másak az arányok. 2 a milliárdhoz és, bár remélem nem lesz igazam, ez a gyerek szerintem 10 éves korára elmegyogyiban fog kikötni, elnézve, hogy mennyiféle műtéten és teszten mentek keresztül az apák.
bazmeg PV! legalább te ne nehezítsd meg ennek a szerencsétlen gyereknek az életét. ha a szülei szeretni fogják, és gondoskodni fognak róla, akkor minden esélye megvan, h teljesen kiegyensúlyozott életet tudjon élni. az meg, h a szülei milyen szexuális beállítottságúak semmit predesztinál az ő leendő beállítottságára nézvést.
ha vmi gondot okozhat neki, és az elmegyogyi irányába tolhatja, az nem más, mint a társadalom egyes tagjainak (ld: PV) előítéletes hozzáállása.
azt a szar dumát meg végképp jó lenne elfejelteni, h ha vki nem straight környezetben nő fel az debil, buzi és büdös lesz, mert csak ilyen mintákat lát. szted egy ilyen gyermek a külvilágtól elzártan egy dobozban fog élni? nem lesznek “normális” ismerősei? nem fog hollywoodi filemeket látni?
ne legyünk már kőkorszakiak. bassza meg!
Mondom, ezek eredetileg nők, csak hormont kaptak, amitől kinőtt a mellszőrük. Ezt a terhesség alatt is kapják szerintem, a gyerek csodálatos lelki állapotokat örököl, hiperlabilis idegrendszerrel. Csodás! Ha jól tudom, az aki terhes, annak MÉG nincs pömpli faragva, a másiknak meg már van. Azt amúgy konkrétan faragják és hidd el, nem akarod tudni, hogy hogyan. Fordítva azt hiszem a pömpliből faragnak női vaginát, de az a nagy légüres hasüregben végződik, nyilván ivarszerveket nem tudnak beültetni. Még. De remélem eljön az a csodálatos idő, amikor mindnekinek két ivarszerve lesz és aktuális lelkiállapotától függően érezheti magát férfinek vagy nőnek és viselkedhet férfiként vagy nőkét.
#fuckyeahmoderntarsadalom
meg nemcsak ez a baj egyébként, gondolj csak bele:
egy csomó probléma van abból hagyományos felépítésű családokban is, hogy kicsi korodtól a tudatod alá beépülnek minták, amiket felnőttkorban akaratlanul követsz. Hány lány köt ki az apjához hasonlóan alkoholista pasas mellett, hiába próbálja tudatosan kerülni ezeket? Vagy a magasság: ha azt láttad otthon, hogy az anyád 30 centivel alacsonyabb az apádnál, és jól megvannak, akkor később te is azt érzed helyesnek, hogy a fiúd jóval magasabb legyen nálad. És ezzel az égvilágon semmit nem lehet csinálni.
Milyen minták épülnek bele annak a kisgyereknek a tudattalanjába, akinek gyakorlatilag nincsen anyukája, csak két apukája? Kitől lát hagyományos női szerepvállalást, női mozdulatokat, női gondoskodást, attitűdöt, borostamentes bőrt, kin érez női illatokat? Mert egy esetleges nagynéni ezt nem tudja pótolni.
BeneiPnek meg Jánosomnak<3 egy tonna fagylalt
Szóról szóra egyetértek, csak eddig nem tudtam ezt elmondani, mert senki nem volt képes eltüntetni ezt a baszott képet.
(A fagyi finom - legalábbis az eddig megevett csoki, citrom, sztracsi egytől egyig kíváló volt! Péternek is jó étvágyat hozzá.)
és mi van a csonka családokkal? őket betiltjuk?
pedig a családok 2/3-a jelenleg csonka. vagy az apa, v az anya hiányzik belőle, v legalábbis nem a nagykönyvben megírt funkciókat tölti be.
és mi van azokkal a nem csonka családokkal, amelyekben az apa mondjuk veri az anyát. és a gyerekeket? ott milyen illatot érez a gyermek?
egy ideális társadalom ideális családját képzelitek el magatoknak, amikor ilyen elvárásaitok vannak. de a _többségre_ ezek sajnos nem állnak.
az pedig, ha azokat megbélyegzitek (nem-normálisnak tekintitek, ha úgy tetszik kirekesztitek), akik nem a textbook szerinti életet élnek, akkor egyrészt a társadalom nagy részét legalábbis verbálisan (és nyilván a cselekedetek szintjén is) kitaszítjátok a lehetőségből, hogy normális mindennapi életet éljenek. másrészt ez az posztindusztriális társadalmi változások nyomán már a többséget jelenti.
wake up.
vicces fészbúk oldalak sorozat
hol lehet pesten lonely planet könyveket venni? kéne nekem a képen látható.
dobsz egy emailt, akko’ átküldöm neked a 2009-es kiadást pdf-ben. egyébként meg vagy párizsi udvar, vagy a térképkirály az arany jános utcánál (van egy fiók a margit-híd budai hf-nél is)
A legjobb szerintem a Freitag & Brandt üzlete a kálvin téren. Rengeteg LP, Rough Guide, iszonyú sokféle térkép + magazinok is szép számban. LP-ből gyakorlatilag mindne megvan nekik, ha esetleg nincs, akkor pár nap alatt meghozzák.
pár éve nem ők voltak az importőrök, ezért drágább volt náluk kb egy ezressel minden LP, mint a térképkirálynál, de amióta rájöttem, hogy (1) a Bradt sokkal királyabb, (2) az összes LP lehúzható torrentről, azóta nem vettem lonely planetet. és nég lelkiismeret-furdalás sincs, hisz nem a szimpatikus ausztrál házaspártól vonom meg a betevő kenyeret, hanem a köcsög bbc-t kárositom.
ez jogos, de sajnos ebben javíthatatlanul konzervatív és egyszersmind fanatikus vagyok: imádok LP-t venni, fogni, lapozni, birtokolni.
a lonelyplanet.com -on 1-2 hónapja olyan leárazás volt, h lényegében annyiér’ adták az eredetit, mint ázsiában a hamisítványokat. (50% mínusz és minden 3. ingyér’, valamint néhány font felett ingyen posta európába.) 6-7 nap alatt itt is van (gyorspostával gyorsabb, de azért fizetni kell). ez bármely magyarországi árnak 30-40%-a.
(amúgy a torrent is hasznos ;). másrészt a szimpatikus ausztrálokat is károsítod, mert 25%-ban még övék a biznisz.)
az mszp csak akkor jó ha megígéri valaki, hogy a Fidesznek egyedül meglesz a többsége. vagy vona gábort sportminiszternek?
nem látom, h hogyan lehetne azt elérni, h a fidesznek ne legyen meg a (sima, feles) többsége…
hát hallgass egy kis bolgárurat, szerintem komoly erők lesznek még mozgósítva a választásokig, és elég sok embernek fog a “csak ne jobbik” képletből az mszp kijönni megfejtésnek.
hát, bolgárurat nem hallgatok (ha nem muszáj ;) ), viszont közvélemény-kutatási számokat elég közelről látok. és azok elég egyértelműek. (másodlagos preferenciák, átszavazási hajlandóságok, rejtőzködés mögötti szándékok, stb.)
szóval bátran állítom, h az általad vázolt képletből nem fog annyi mszp szavazat kijönni, h a fidesz sima többsége veszélyben legyen…
Még egyet hadd. Alap, hogy soha nem valakire, hanem valaki ellen szavazunk, ez így volt minden alkalommal, most is ez lesz. Idén a Jobbik ellen kell szavaznunk, bárki másra leadott szavazat őket gyengíti. Ha élhetek egy kis demagóg túlzással, és hát hogyafaszba ne élhetnék, ha már kampányról van szó: Ha nem mész el szavazni, a Jobbikra szavaztál.
+1 (kiemelés tőlem)
de itt a többség akkor is a jobbikra szavazna ha elmenne :D
Hát akkor ne menjenek el! :)
egyébként a Jobbik ellen racionálisan leadott szavazat = Fidesz szavazat.
vagy mszp.
az mszp csak akkor jó ha megígéri valaki, hogy a Fidesznek egyedül meglesz a többsége. vagy vona gábort sportminiszternek?
nem látom, h hogyan lehetne azt elérni, h a fidesznek ne legyen meg a (sima, feles) többsége…
ez az érvelés azért is ül, mert az sem mind1, h a jobbiknak 20, v 21 képviselője lesz.
Szerintem mindegy. Ahhoz, hogy “koporsószegekről” beszéljünk, mint eszpee, egy leszállóágban levő pártot kellene lássunk. De a Jobbik nem az, és nem is lesz addig amíg igazán nagy botrányok nem jelennek meg körülötte. Az igazán nagy botrányokat meg a hatalom adja: amikor elkezdenek kenőpénzt szedni az önkormányzatokban, törvénytelenül részesítenek előnyben pályázatokat, stb. Addig pedig sajnos fiúk lányok, minden más retorikai árnyékboksz marad, mert minden adott, hogy ők legyenek az egyetlen működő protestpárt.
az érvelésed áll, de csak addig, amíg a jobbik be nem kerül az establishment-be. amint bekerül, ők is a tömeg vonzásával fognak együtt mozogni, s így ugyan úgy fognak működni, mint a rendszer. azaz elkezdik majd szolgáltatni a botrányokat. kenőpénzeket fognak szedni, pályázatokat fognak előnyben részesíteni, és “hagyományőrző” rendezvényeken fogják mutatni arcukat.
s egyből nem fognak tudni protestálni. elvesztik szüzességüket, és ők is az 5%-ért küzdő pártok sorát fogják erősíteni. (ok, ez utóbbi csak wishful thinking, de ez a leggyakoribb pályája egy ilyen pártnak.)
Még egyet hadd. Alap, hogy soha nem valakire, hanem valaki ellen szavazunk, ez így volt minden alkalommal, most is ez lesz. Idén a Jobbik ellen kell szavaznunk, bárki másra leadott szavazat őket gyengíti. Ha élhetek egy kis demagóg túlzással, és hát hogyafaszba ne élhetnék, ha már kampányról van szó: Ha nem mész el szavazni, a Jobbikra szavaztál.
+1 (kiemelés tőlem)
de itt a többség akkor is a jobbikra szavazna ha elmenne :D
Hát akkor ne menjenek el! :)
egyébként a Jobbik ellen racionálisan leadott szavazat = Fidesz szavazat.
Pontosan, ezért fogok én is a Fideszre szavazni, örülök, hogy nem csak én látom így. Viszont tényleg azt gondolom, hogy felőlem akár az LMP-re is szavazhat bárki, csak menjen el, tényleg, verjen be ő is egy koporsószeget a Jobbiknak.
az lmp azért nem jó - tisztán választásmatematikailag - mert csak olyan pártra érdemes jobbik-ellenes protest szavazni, amelyik nem a jobbik, és biztosan bekerül a parlamentbe. ez jelen állapotok szerint a fidesz és az mszp.
lmp tök esélytelen. az mdf körüli kavarásból meg még nem tudjuk, h mi sül ki.
nyilván a munkáspárt, összefogás párt, szocdempárt, agrárpárt, s még kitudja milyen formációk utaznak, is elveszett szavazatot jelentenek.
Még egyet hadd. Alap, hogy soha nem valakire, hanem valaki ellen szavazunk, ez így volt minden alkalommal, most is ez lesz. Idén a Jobbik ellen kell szavaznunk, bárki másra leadott szavazat őket gyengíti. Ha élhetek egy kis demagóg túlzással, és hát hogyafaszba ne élhetnék, ha már kampányról van szó: Ha nem mész el szavazni, a Jobbikra szavaztál.
Szerintem ez az érv csak akkor ülne, ha a Jobbiknak komoly esélye lenne arra, hogy megnyerje a választást. Akkor már inkább mondjuk azt, hogy minnél többen vannak a parlamentben, annál kisebb az esélye annak, hogy néhány power-player hátsónappaliban megkötött mutyijával elkenődnek az igazán nagy szemétségek.
ez az érvelés azért is ül, mert az sem mind1, h a jobbiknak 20, v 21 képviselője lesz.
Még egyet hadd. Alap, hogy soha nem valakire, hanem valaki ellen szavazunk, ez így volt minden alkalommal, most is ez lesz. Idén a Jobbik ellen kell szavaznunk, bárki másra leadott szavazat őket gyengíti. Ha élhetek egy kis demagóg túlzással, és hát hogyafaszba ne élhetnék, ha már kampányról van szó: Ha nem mész el szavazni, a Jobbikra szavaztál.
+1 (kiemelés tőlem)
de itt a többség akkor is a jobbikra szavazna ha elmenne :D
Hát akkor ne menjenek el! :)
egyébként a Jobbik ellen racionálisan leadott szavazat = Fidesz szavazat.
vagy mszp.
mindenkit üdvözöl a 600. posztom.
hát én is ezt mondtam, csak nem voltam ilyen pc…
Tvrtko sapkája attribútum. Mint Szent Jakabnak a kagyló, Pálnak a kard, Assisi Szent Ferencnek a stigmák.
(via batorfy)
:D
ez egy jó kérdés. amúgy vki elmondhatná már végre, h mi ez a sapka fétis Szilárdnál…
ez egy akkora köcsög, mint ide nyékládháza (a mondás mai gyűjtés)! leadták egy riportját türkmenisztánról, persze még bőven türkmenbashi idején. előadta, hogy ez a hely durvább,mint észak-korea, bejutni lehetetlen, és neki is csak GAMBIAI DIPLOMATAÚTLEVÉLLEL sikerült. bár bejutott, de csak a sporttáskájába rejtett kamerával lehet filmezni, mert különben lecsuknák ÖRÖKRE. írtam neki egy emailt, hogy ez egy faszság, épp most (2005) tervezek oda egy utat, itt a vízuminfó magyaroknak, itt egy lista utazók blogjáról, itt a menetrendje az azerb. és türkm. között közlekedő kompnak ésatöbbi. semmi válasz. a tv2 honlapjára is felraktam ezt a cuccot, ahol annyival reagálta le a dolgot, hogy én hazudok, hisz Ő volt ott, ezenfelül tiszteletlen is voltam (miakurvaanyád?), ezért a nickemet letiltatta. és kijelentette, hogy MEGESZI A KALAPJÁT, ha egy ilyen kis internethuszárnak sikerül bejutnia oda, kötve hiszi, hogy elhagytam már a fotelomat életemben.
asghabatból küldtem neki egy türkmenbashi képeslapot a tv2 székházába, amire egy szép termetes pélót rajzoltam és jókívánságokat küldtem neki, de a kalapját azóta se ette meg. vujics a kurva anyád
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Szerintem rákos.
Amúgy meg lol.
egy lófaszt rákos, ő mondtahogy ez a védjegye. irritáló kis szenzációhajhász köcsög, akinek az egyetlen értékelhető munkája a dél-szláv tudósítása. mondom ezt úgy, hogy négy könyvét is elolvastam.
de valszeg amiatt lehet, hogy egyszer nagyon csúnyán összeverték a szerb határőrök, aztán maradhatott valami seb, ezt tudom elképzelni.én is inkább erre szavaznék. valószínűleg semmiről sem kérdeznének az emberek különben… ;)
(via batorfy)
:D
ez egy jó kérdés. amúgy vki elmondhatná már végre, h mi ez a sapka fétis Szilárdnál…
ez egy akkora köcsög, mint ide nyékládháza (a mondás mai gyűjtés)! leadták egy riportját türkmenisztánról, persze még bőven türkmenbashi idején. előadta, hogy ez a hely durvább,mint észak-korea, bejutni lehetetlen, és neki is csak GAMBIAI DIPLOMATAÚTLEVÉLLEL sikerült. bár bejutott, de csak a sporttáskájába rejtett kamerával lehet filmezni, mert különben lecsuknák ÖRÖKRE. írtam neki egy emailt, hogy ez egy faszság, épp most (2005) tervezek oda egy utat, itt a vízuminfó magyaroknak, itt egy lista utazók blogjáról, itt a menetrendje az azerb. és türkm. között közlekedő kompnak ésatöbbi. semmi válasz. a tv2 honlapjára is felraktam ezt a cuccot, ahol annyival reagálta le a dolgot, hogy én hazudok, hisz Ő volt ott, ezenfelül tiszteletlen is voltam (miakurvaanyád?), ezért a nickemet letiltatta. és kijelentette, hogy MEGESZI A KALAPJÁT, ha egy ilyen kis internethuszárnak sikerül bejutnia oda, kötve hiszi, hogy elhagytam már a fotelomat életemben.
asghabatból küldtem neki egy türkmenbashi képeslapot a tv2 székházába, amire egy szép termetes pélót rajzoltam és jókívánságokat küldtem neki, de a kalapját azóta se ette meg. vujics a kurva anyád
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Szerintem rákos.
Amúgy meg lol.
egy lófaszt rákos, ő mondtahogy ez a védjegye. irritáló kis szenzációhajhász köcsög, akinek az egyetlen értékelhető munkája a dél-szláv tudósítása. mondom ezt úgy, hogy négy könyvét is elolvastam.
de valszeg amiatt lehet, hogy egyszer nagyon csúnyán összeverték a szerb határőrök, aztán maradhatott valami seb, ezt tudom elképzelni.
én is inkább erre szavaznék. valószínűleg semmiről sem kérdeznének az emberek különben… ;)
(via batorfy)
:D
ez egy jó kérdés. amúgy vki elmondhatná már végre, h mi ez a sapka fétis Szilárdnál…
ez egy akkora köcsög, mint ide nyékládháza (a mondás mai gyűjtés)! leadták egy riportját türkmenisztánról, persze még bőven türkmenbashi idején. előadta, hogy ez a hely durvább,mint észak-korea, bejutni lehetetlen, és neki is csak GAMBIAI DIPLOMATAÚTLEVÉLLEL sikerült. bár bejutott, de csak a sporttáskájába rejtett kamerával lehet filmezni, mert különben lecsuknák ÖRÖKRE. írtam neki egy emailt, hogy ez egy faszság, épp most (2005) tervezek oda egy utat, itt a vízuminfó magyaroknak, itt egy lista utazók blogjáról, itt a menetrendje az azerb. és türkm. között közlekedő kompnak ésatöbbi. semmi válasz. a tv2 honlapjára is felraktam ezt a cuccot, ahol annyival reagálta le a dolgot, hogy én hazudok, hisz Ő volt ott, ezenfelül tiszteletlen is voltam (miakurvaanyád?), ezért a nickemet letiltatta. és kijelentette, hogy MEGESZI A KALAPJÁT, ha egy ilyen kis internethuszárnak sikerül bejutnia oda, kötve hiszi, hogy elhagytam már a fotelomat életemben.
asghabatból küldtem neki egy türkmenbashi képeslapot a tv2 székházába, amire egy szép termetes pélót rajzoltam és jókívánságokat küldtem neki, de a kalapját azóta se ette meg. vujics a kurva anyád
remélem számolod a tumblarity-t? ;)
(via batorfy)
:D
ez egy jó kérdés. amúgy vki elmondhatná már végre, h mi ez a sapka fétis Szilárdnál…
fuckyeahmeggyestamás (via markoferko)
ohhh yeah, még két kövér megjegyzés, és nyitott lesz a verseny…
ez - is - elég nácoid kezdeményezés…
(via beneipeter)
nem.
nem lehet hogy ha unlikeolok és likeolok egy threadben korábban általam már likeolt postot, akkor elérem azt, hogy az új poszt írója is kapjon a likeból // lássa hogy őt likeoltam?
#tumblrsocialtechnologies
az Index véleményvezéreinek vajon miért nincsen olyan határozott, akár publiban vállalt álláspontja a Jobbikról és eleve a radikális jobboldalról, mint mondjuk az LMP-ről vagy az MSZP-ről. Érdekes beszélgetés volt…
elég szar buli lehetett.
(számomra ennél egyértelműbben semmilyen álláspontjuk nem jön át)lol, persze nem errol szolt a buli. ez kb negyed oraig volt tema, aztan valtottunk sokkal erdekesebb dolgokra… :)
hm. és mi volt a konklúzió?