a megvan, h a népsport reál-barca wag sorozattal készül a holnapi meccsre?
May 2011
ez a hamilton egy arrogáns fasz, de az ali g-s beszólás pontot ér!
miért gyűjtötték anno a 80-as években a felnőttek a szobaszekrények tetején a sörösdobozokat és üvegeket?
azt nem tudom, én gyerek voltam, és azért gyűjöttem, mert azt gondoltam, hogy menő. aztán anyám kidobta az egészet a francba.
ennyit a felnőttekről.
nyilván státusszimbólum volt. a kommancs időkben nem voltak dobozos üdítők, s ha neked sok volt, akkor nagy volt a farkad menőbb, s gazdagabb csávónak tűntél.
ráadásul az elején még csak ausztriában lehetett venni ilyent. na akkor még menőbb voltál.
igaz-e?
rip
Tegnapelőtt volt 88 éves Henry Kissinger, és nemrég jelent meg új könyve Kínáról, ami egyébként a Korszakváltás az amerikai külpolitikában (Does America Need a Foreign Policy?, 2001) óta az első nagyobb lélegzetű, aktualitásokkal is foglalkozó írása. Tegnap, amikor olvastam giapgeneralis Kína-sorozatának befejező részét, és nem sokkal hamarabb Kissinger Kína-könyvéről a Newsweekben megjelent cikket, akkor gondoltam, hogy lehetne ebből az alkalomból Kissingerről is írni valamit. Mondjuk nem a Kína-dologból akarok most kiindulni, és végképp nem a könyvből, amit persze még nem láttam, hanem helyette giapgeneralis posztjának ebből a nekem nagyon szimpatikus mondatából:
Es ovnek is mindenkit, hogy nagyon sarkos velemenyt alkosson Kinarol (meg ugy altalaban is barmirol)
Kissingerről persze általában elég sarkos vélemények szoktak születni. Az egyik nézőpontból ő az amerikai külpolitika egyik legkomolyabb teoretikusa, akinek lehetősége volt elméletét a gyakorlatba is átültetni, és zseniális diplomáciai húzásokkal újította meg az amerikai külpolitikát annak egy nehéz periódusában. A másik oldalról Kissinger politikája kudarc volt, a détente az amerikai visszavonulás és gyengeség szimbóluma, és a dolgok akkor kezdtek el jobbra fordulni, amikor Reagan meghirdette a “kis hidegháborút”, ami végülis teljes amerikai győzelemmel zárult. Ezt a képet erősíti az is, hogy Kissinger maga közismerten nem volt (személyesen se) túl jó véleménnyel Reaganről: a kezdeti hidegháborús retorika mindenképpen távol állt tőle, a későbbi, Gorbacsovval tárgyalós Reagant azért már nyilván inkább elismerte, mondjuk a reaganisták persze úgy gondolják, hogy ez a kettő elválaszthatatlan volt egymástól. Én elég sokat olvastam Kissingertől és -ről is, de nekem nincs ilyen sarkos véleményem, mondjuk alapból igyekszem kerülni ilyen jellegű vitákban a nagyon határozott állásfoglalásokat, ami persze nem feltétlenül pozitívum mindig. Egyébként maga Kissinger is vagy a Korszakváltásban vagy a Diplomáciában végülis olyasmit ír, hogy hiba lenne direkt szembeállítani a hidegháború alatti amerikai külpolitika különböző fázisait, és Trumantól kezdve Reaganig/Bushig az egész együtt vezetett el a Szovjetunió legyőzéséhez (erre mondjuk lehet mondani, hogy csak próbálja a saját szerepét is kiemelni, és hát valóban, ő azért szeret magáról írni).
Folytatás a read more után.
mind ahogy már meg is verte. trollfész.
azzal kapcsolatban, hogy a kézfogós viszonyban levő haverok barátnőinek mikor és milyen körülmények között illik puszit adni.
edit: én ugyanis sose tudom.
ha a csaj felémhajol bemutatás után akkor puszi, ha nem akkor nem, nekem eddig bevált
elso talalkozaskor/bemutataskor nincspuszi! mindenki szokjon le rola, hisz meg nem vagyunk abban a viszonyban, bakker. tok kellemetlen, amikor kieroszakoljak lanyok, fiuk egyarant.
ez oké, nem a bemutatásra gondolok, hanem arra, amikor ezt követően újra találkozunk. megy ez a jattolgatás, utána meg az ember odanyom egy helót a lányoknak, néha olyan fura, de persze az is, amikor valakinek nem emlékszel a nevére sem, csak hogy puszit szoktatok adni.
egy ilyen bizottság munkájában én is részt vennék…
Ket honappal ezelott kezdem el ezeket a posztokat irni. Akkor ezt irtam, “gondoltam irok nehany bekezdest majd Kinarol es a kinai terjeszkedesrol, talan kicsit erdekesebben annal, mint amit a magyar sajtoban vagy worluktol megszokhattunk”
Nahat ebben nem vagyok egeszen biztos -sot egyaltalan nemvagyok benne biztos-, hogy sikerult, mert bar szerintem minden lenyeges temat vegigvettem, mint az egypartrendszert, az oregedo es szegeny kinat, alapveto ertekeket, a terjeszkedes szuksegesseget es korlatait, a szenhidrogen ehseget, a hadseregfejleszteseket, kutatasfejlesztest, milliardosokat, meg a szabadsagjogokat, ugyanakkor kimaradtak olyan erdekes dolgok boncolgatasa, mint a konfucianizmus, a bezarkozas, a one China policy, vagy esetleg hogyan avatkozik bele es miert Kina olyan konfliktusokba, mint Sri Lankan a tamilok leverese [akar hivhatjuk a tamil civil lakossag irtasanak is, vilagnezettol fugg csak]
Nem szeretnek tanulsagot levonni, mert egyreszt en nem vagyok sem hivatott, sem pedig felkeszult annyira, hogy en mondjam meg a Nagy Igazsagot Kinarol es annak jovojerol, masreszt pedig ahogy bedemarton fogalmazott; “[Kina] annyira nyilvánvaló, hogy működik, még ha sok mindent egészen másképp is csinálnak”, szoval nehez egy (kelet)europai koordinata rendszerbol iteletet mondani. Es ovnek is mindenkit, hogy nagyon sarkos velemenyt alkosson Kinarol (meg ugy altalaban is barmirol)
Elnezest ha valaki katarzist vart, atragta magat mind az elozo 11 poszton, es azt varta hogy majd a vegen jol megmondom mit is kell gondolni Kinarol. Szoval ez elmaradt. A ket honap es 11 poszt alatt en sem lettem okosabb, egy valamire azonban jo volt, es arra, hogy valami mason is elgondolkodjam.
A nagy kerdes mindig, hogy van-e nekunk magyaroknak keresnivalonk Kinaban. Szinte barki akivel talalkozom es elkezdunk beszelgetni Kinarol felteszi a kerdest. Regen persze mondtam olyanokat, hogy Petofi nevevel barmi szart el lehet adni, mostansag azt mondom inkabb, hogy ‘Viccelsz? Trefalkozol?’
Erdemes ugyanis eszrevenni a meretaranybeli kulonbseget. 1.3 milliard vs. 10 millio. Egesz Magyarorszag meg Shaghai vagy Peking felet sem tenne ki. Budapest nem lenne benne az 50 legnagyobb kinai varosban. Mit tudna adni 10 millio ember egy ilyen hatalmas nagy orszagnak, es egy ennyire dinamikusan fejlodo gazdasagnak. Meg akkor is ha mi ulunk a vilag koldokcsakrajan.
Nekunk dolgunk nem Kinaval van, hanem az Europai Unioval. Lehet arrol beszelni, hogy Kina mar a vilag legnagyobb exportore. Igaz, mert lehagyta az USA-t es Nemetorszagot. De ha az EU-val vetjuk ossze, sehol nincs. Lehet azt mondani, hogy az osszvasarloereje le fogja hagyni az USA-t [300 millio ember], vagy mar le is hagyta, de ha Europat nezem, akkor meg a mostani trendekkel is Europa marad 20 ev mulva is a vilag legnagyobb (kozel) egyseges piaca.
Szoval az elmult ket honap eredmenye szamomra az, hogy az Europai Unio harcos nagy hive lettem. Persze tudom, hogy elkepeszto burokratikus iszonyat most az egesz, de en egy csodalatos eszmet latok benne, es latom azt a lehetoseget, hogy a vilag vezeto gazdasagi hatalma legyen (maradjon), es ne adj isten meg kulturalis is, mert oszinten szolva en sokkal jobban erzem magam egy olyan kozossegben, ahol nem kell magyarazni azt, hogy mik is azok az elidegenithetetlen jogok, ahol Kantot nem nezik holdkoros idiotanak, mert olyanokat mond, hogy kategorikus imperativusz.
Innen a messzi Azsiabol nezve orditoan nyilvanvalo, hogy mi magyarok, nagyon europaiak vagyunk. Arra van eselyunk, hogy megertsunk mas europai nepeket, mert hasonloak az alapelveink es a logikank. Az EU-nak tudunk adni, szukseguk van rank, es persze nekunk is rajuk.
Annak ellenere ugyanis, hogy en magamat Kina irant lenyegesen nyitottabbnak es elfogadobbnak tartom, mint az atlag ‘nyugati ertelmisegi’, szoval mindezek ellenere ugy gondolom, hogy azok kozt kell a baratainkat keresni, akik hasonlitanak rank, nem pedig olyanok kozt, akiket csak nehezen es akkor is csak feluletesen ertunk meg.
Szoval ha tanulsag es katarzis nincs is, azert remelem sikerult nehany embernek meghoznom a kedvet ahhoz, hogy tobbet tudjon meg Kinarol, illetve talan valamennyire megis csak sikerult ‘kozelebb hoznom’ ezt az egyszerre osi es modern, szegeny es gazdag, cenzurazott es szabad, terjeszkedo de befele fordulo, szamunkra rendkivul ellentmondasos, de csodalatos orszagot.
Csokolom.
nagy rajongója vagyok az írássorozatnak. de, with all due respect, sztem aki érdeklődik kína iránt, legkevésbé barátkozni akar… ;)
bbkk:
A tervek szerint a jelenlegi szabályozásban szereplő “terhes” szót minden esetben “várandósra” cserélnék a 2012. január 1-jén életbe lépő új törvényben – ezzel is mintegy deklarálva, hogy a gyermekvállalás ne teher, hanem öröm legyen.
Attól lesz öröm, hogy nem hívjuk terhességnek a terhességet. Lógó pöcsű, ájtatos balfaszok gyülekezete. Egyébként pedig a várandós kifejezést is el kéne vetni, helyette a szerelem szív alatt hordott gyömölcse lenne a kívánatos, és akkor be is lehetne szüntetni az állami gondozást meg a kórházaknál kitett inkubátorok működtetését.
lehet, én szoptam be valami urbanlegendet, de nem úgy van, hogy a terhesség szó a terehből ered, ami örömöt jelent, mint például a Walesi bárdokban, hogy Vadat és halat, s mi jó falat | Szem-szájnak ingere, | Sürgő csoport, száz szolga hord, | Hogy nézni is tereh;, tehát még nézni is jó? van itt magyar szakos?
Nincs de az első guglis találat azt írja, hogy ez a fenti dolog egy nagy félreértés:
“A német Tracht (‘teher, népviselet’) bajor-osztrák ‘trächt’ alakjának átvétele; ezek a ‘tragen’ (‘hordoz’) ige származékai. A magyar szóban a szóeleji mássalhangzó-
torlódást ejtéskönnyítő hang oldotta, majd a szóvégi ‘t’ elmaradt, mivel tárgyragnak érződött: trächt —> tereht —> tereh. Ebből mint hangvesztő; tőből jönnek egyes toldalékos alakok: terhek, terhet, terhes, terhel. (Ld. Tótfalusi István: Magyar szótörténeti szótár.)”
esetleg a policy alkotói nagy rajongói ennek a frenetikus blognak.
Have a good holiday weekend, everyone!
tudom, h halottnak a csók, de akkoris: szerintem egy köszönjük demszky, simán belefért volna a biciklisek részéről itt.
és nincs itt semmi demszky, v politikus imádat, de sztem akkor mérünk egyenlő mércével, vagy szidjuk őket, ha elkúrják, de megkapják a dicséretet, ha vmit jól csinálnak.
ez itt nekem erősen hiányzott. (márpedig nem a helyes tervezőgyerekek miatt lett bicikliútjuk, hanem mert a demszky, meg az előző elzavart bagázs megszavazta, s adott rá zsét!)
naés a margithídon is lesz bringaút?
ez sztem most nem tartozik ide, de ahogy hallom lesz…
@sronti: az eu adta a pénzt, de arra költjük, amit a politikusok megszavaznak… ez pedig a Budapest Szíve (v miafaszom) Program része, s ezt a demszky vezette közgyűlés szavazta meg.
A Margit-híd esetében még ez a szánalom bringaút is csak azért valósulhatott meg, mert a bringaút nélkül az EU nem adott volna pénzt rá, lehet, hogy itt is ez a helyzet volt. Ha jól tudom egyébként a Budapest Szívét pont Rogán is eléggé erőltette, szóval ha belekeverik Demszkyt, akkor Rogánt is illett volna. Aztán a végén Orbán állt volna ott átvenni a köszöneteket. :D
valamennyi kredit valóban jár a rogánnak is, de ne tévedjünk, ő leginkább kommunikációsan ült rá a történetre. budapesti pénzből (és budapesti eu-s pénzből) adnak egy kurva nagy faceliftet a kerületének. amúgy más kerületeket is érint, tehát más polgármestereket is meg lehetne említeni, csak nekik rosszabb a sajtójuk (és többségükben már ők is megbuktak).
demszky ha akarta volna sem betonozhatja be jobban rogánt.
tudom, h halottnak a csók, de akkoris: szerintem egy köszönjük demszky, simán belefért volna a biciklisek részéről itt.
és nincs itt semmi demszky, v politikus imádat, de sztem akkor mérünk egyenlő mércével, vagy szidjuk őket, ha elkúrják, de megkapják a dicséretet, ha vmit jól csinálnak.
ez itt nekem erősen hiányzott. (márpedig nem a helyes tervezőgyerekek miatt lett bicikliútjuk, hanem mert a demszky, meg az előző elzavart bagázs megszavazta, s adott rá zsét!)
naés a margithídon is lesz bringaút?
ez sztem most nem tartozik ide, de ahogy hallom lesz…
@sronti: az eu adta a pénzt, de arra költjük, amit a politikusok megszavaznak… ez pedig a Budapest Szíve (v miafaszom) Program része, s ezt a demszky vezette közgyűlés szavazta meg.
tudom, h halottnak a csók, de akkoris: szerintem egy köszönjük demszky, simán belefért volna a biciklisek részéről itt.
és nincs itt semmi demszky, v politikus imádat, de sztem akkor mérünk egyenlő mércével, vagy szidjuk őket, ha elkúrják, de megkapják a dicséretet, ha vmit jól csinálnak.
ez itt nekem erősen hiányzott. (márpedig nem a helyes tervezőgyerekek miatt lett bicikliútjuk, hanem mert a demszky, meg az előző elzavart bagázs megszavazta, s adott rá zsét!)
problem?
A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy “teljesen új nyugdíjrendszer” létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le.
Malaysia egykori miniszterelnökének 1,212,254 lájkolója van. :-O
13+1 kérdés az elmúlt egy év politikájáról.
te mennyit tudsz?
hahh. 11, de egyet félrekattintottam, szóval valójában 12. ;)
Mi leszünk Közép-Európa Szaúd-Arábiája. MOL-részvények, majd lakás alanyi jogon. Szuper! Ebből lófaszt sem kapnak akik eddig nem jöttek haza a túrórudi hívószavára!
Emellett amúgy a császár szólt még az afrikai otthonteremtésről is. Én amúgy miért nem kapok lakást azért, mert munkábaálltam? Viktor kezd rájönni, hogy a cigányok már igen erős választói potenciállal bírnak? A pozitív diszkrimináció szabad?
A munkát adnák nekik alanyi jogon!
Már próbálták, nem vált be.
mi nem valt be?? 90 elott tomegesen letezett a “dolgozo cigany”-jelenseg(foleg videken)
amugy most olvasom hogy Florit cafoltak. orulhettek, irigyek.
Úgy érted, hogy tömegesen létezett a bújtatott munkanélküliség, meg a segédmunkások be voltak jelentve? Egyébként most is tömegesen létezik a “dolgozó cigány jelenség”, ha megnézed az építőiparban, meg az összes szar munkahely tele van cigánnyal.
és a többségük nyilván feketén dolgozik. mert csak úgy dolgozhat. aka: kizsákmányolás.
what happened with the hundreds of old studies saying the same?
A new study argues that poker is a game of skill, not chance.
ez biztos nem így van!
Vona életrajzának 3 cáfolata
Vona Gábor legendát épít a Facebook-on és a könyvében.
Ezek rövid cáfolata.
1. Nem 18 évesen vette fel a Vona nevet. 24 éves koráig Zázrivecz Gábor néven élt.
2. Életrajza szerint Ferenceseknél lakott - annyira keresztény volt mindig. Igazság: Azért költözött kolostorba, mert már egyetemista korában is megcsalta mai feleségét - idegösszeroppanást kapott, amikor Szabó Krisztina kitette ezért a szűrét. Menekült a kolostorba.
3. Állítja: Keresztény családból származik. Igazság: Anyja Gyöngyös város kommunista tanácsán volt portárs, apja egyszerű kőműves. Bátyja homoszexuális. Nem keresztelték meg Gábort születésekor. Vona csak 20 évesen vette fel a keresztet.
A Gallup poll released today found that 53 percent of respondents believed “marriages between same-sex couples” should be legal, “with the same rights as traditional marriages.” It’s an all-time high—that question has never gotten more than 50 percent support in Gallup poll.
In one sense, this isn’t quite news; Politico points out that other surveys have generated similar results in the past few months. In April, a CNN poll found 51 percent support for gay marriage, and in March, aWashington Post/ABC poll also found 53 percent support. Another CNN poll, last August, found 52 percent in favor of gay marriage.
Still, the Gallup poll is further evidence that support for gay marriage is climbing. Last year, Gallup found only 44 percent in favor of gay marriage, meaning there was a nine-point jump in support this year—the largest year-to-year change since Gallup began conducting annual polls about gay marriage in 2004. In April, Nate Silver at The New York Times noted that a similar jump was evident in the greater body of polling data.
Read more at The Atlantic Wire