July 2011
itt az első ellencikk…
még olyan 42-re számítok.
azt már elég régóta tudjuk, h elég nagy a(z potenciális) átjárás a két párt szavazótábora között…
Ugyancsak van valamekkora esélye annak, hogy a jobbikosok egy LMP-s jelöltet támogassanak: 15 százalékuk másodlagos preferenciája ez a párt, karakteres ellenszenvvel csupán három százalékuk rendelkezik.
“Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe… Fidesz? Ugyan kérem!
Azután meg, én igazán jókor váltottam.
Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja, kérem, fontos a jó ritmusérzék… Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az ťigaziŤ okokról… Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc mindjárt ťcsókos gyerekŤ lettem.
Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”bayer zsolt, 1994 népszabadság
“Grósz Károlyt a Magyar Népköztársaság 12. miniszterelmökét azelőtt és azóta sem múlta felül senki: amikor Margaret Thatcher brit miniszterelnöknek személyesen gratulált az újraválsaztásához, az alábbi örökbecsű mondat hangzott el a szájából:
“- Mrs. Thatcher, congratulations for your NEW PERIOD!”“De a legsúlyosabb mégis az volt, mikor láttam Kéry Kálmán bácsit talpig tábornoki díszben, karddal az oldalán szunyókálni a metrón.”
Göncz papa meg az Erzsébet királynőnek: plíz, mádám!
Mindegyiket feldolgozta Hofi
azt leszámítva, h nem göncz volt
Én Gönczre emlékszem, bár a műfordítói tevékenysége mellett meglepi lenne tényleg, akkor ki volt? Szabad György?
biz’, ő volt a házelnök…
Jakab Andor cikkét most olvasom el negyedszerre. Nem azért, mert nem értem, pontosan értem és át is érzem, de egyszerűen annyira jó érzés olvasni, hogy az leírhatatlan.
A leírás ügyes és igaz, a vége már ilyen vállalkozói érdekvédelem. Az illegális munkavállalók futni hagyásával például sokkal jobban lehetne korlátozni a fekete munkát, mint az üldözésükkel.
Én egy össznépi és fundamentális drámára hívnám fel a figyelmet a poszt végi lista fikázásán túl. Erről beszélek:
1 338 000 Ft / hó a profit. Ebből saját magamnak 800 000 Ft bruttó fizetést tudna adni a cégem, aminek az összköltsége 1 028 000 Ft. Ebből megkapnék 497 440 Ft fizetést, majdnem az alkalmazottaim fizetésének dupláját, a cégnek pedig keletkezne 310 000 Ft adózás előtti nyeresége. Ebből kifizetnék 31 000 Ft társasági adót, illetve a helyi iparűzési adót, amely a cég bevételének 2 százaléka: azaz 192 000 Ft. A cégnek tehát megmaradna havi 87 000 Ft, ennyivel nőne a számláján a pénz.
This is so wrong on so many levels. A vállalkozó jutalma nem a munkavégzéséért járó munkabér, hanem a tulajdona kockáztatása után remélhetően képződő osztalékjövedelem.
Ez a téves felfogás hibáztatható legnagyobb részben a “tőkeszegény kkv-k” sanyarú helyzetéért. Tudniillik az idióta tulajdonos.
És akkor a lista:
- Kirúghatlak, ha akarlak.
- Ha az ÁFA legalább 20 százalékra (de inkább 15-re) csökken.
- Ha az állam a legális fizetéseknek “csak” 30 százalékát veszi majd el.
- Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással.
- Ha nem a cégeket, hanem az illegális munkavállalókat üldözik.
1. OK
2. Baromság, ha a piac alapvetően ÁFA-t fizet, akkor mindegy, mennyi az, ha pedig nem, akkor 5%-os ÁFA is hatalmas versenyhátrányba hozza a legális vállalkozókat.
3. Ugyanez.
4. Vállalkozásba akkor csap valaki, ha úgy ítéli, hogy a várható hozam meghaladja az észlelt kockázatok szintjét, nem pedig akkor, ha filozófiailag egyetért egy adórendszerrel.
5. kis szódával.
Ezek mellett persze igaza van, de hát először a saját fejében kéne rendet tenni, aztán nekilátni az államra kenni a saját alkalmazkodóképességének hiányát.
ráadásul mivel az elejétől kezdve nyereséges, akkor miért adja el a házát?
“Grósz Károlyt a Magyar Népköztársaság 12. miniszterelmökét azelőtt és azóta sem múlta felül senki: amikor Margaret Thatcher brit miniszterelnöknek személyesen gratulált az újraválsaztásához, az alábbi örökbecsű mondat hangzott el a szájából:
“- Mrs. Thatcher, congratulations for your NEW PERIOD!”“De a legsúlyosabb mégis az volt, mikor láttam Kéry Kálmán bácsit talpig tábornoki díszben, karddal az oldalán szunyókálni a metrón.”
Göncz papa meg az Erzsébet királynőnek: plíz, mádám!
Mindegyiket feldolgozta Hofi
azt leszámítva, h nem göncz volt
Emma Martinovic, 18, an activist from Norway’s youth labour movement, survived Friday’s massacre on the island of Utøya. Many of her friends were not so lucky. In this extract from herblog she describes how she made her daring escape by swimming to safety, dodging Anders Behring Breivik’s bullets with every stroke
We hid on a rocky slope, or at least tried to. The bastard with the gun would actually have been able to come from any side and discover us, we couldn’t see anything from our vantage point.
Minutes felt like hours. Then text messages started to tick in: “Where are you?” “Are you hidden?” “I love you so much,” and other similar messages.
Then came the text from my friend Pernille: “He’s by the school building, he’s shooting through the door. We are a group of 30 who are trying to hide. Are you safe?” I replied as concisely as I could: “What does he look like? Is there more than one? Has he got into the building? We are hidden, but not safe.”
Finally came her description. He was in a police uniform and had a weapon. There were some reports of there being two gunmen. Then came a message that he was heading our way. I put my hands together and talked to God, at the same time trying to keep the others calm. Then I decided to send AUF’s [Arbeidernes Ungdomsfylking, Norway’s youth labour movement] leader a text, and he replied that he was safe. I asked him: “What should we do? There are four of us clinging to a rockface.” His reply was short and to the point: “Swim.” I got hold of the other three and told them to get ready to swim.
verebes tumblija megvan?
Elbeszélgetek barátommal, Z.-vel. Hirtelen felötlik bennem: „nincs helyem nekem sem”! Úgy értem: a közélet szellemi és érzelmi állapotai közepette. Z. is néz, hallgat, olvas mindent. Birtokában van a napi eseményeknek, véleménye is van. A mondatai szemantikailag zaklatottak, ám mégis, ahogy…
nagyon szép fordulat
gondolom a mercedes + beszállítói megteremtették a keresletet…
(vagyis Hampton Inn, de mindegy.)
Majd megyek meglátogatni a Fankadelit!?!%%
“E precedens határozat nyomán minden ilyen esetben lábhoz tett, meg nem töltött fegyverrel áll majd az Alkotmánybíróság, s legfeljebb a rosszallását fejezi ki.” :DD
- Szilvásy urat keresem.
- Én vagyok.
- Ezzel lényegében választ is adott a kérdésünkre.Majd röviden tisztáztuk, nem tud arról, hogy döntött volna az ítélőtábla az előzetes letartóztatásáról. Így búcsúzott: többet ne zavarjon, kérem.
Kicsit aggódtam, hogy én leszek az utolsó név a híváslistájában, mielőtt beviszik, de délutánra kiderült, hogy szabadlábon maradhat.
rá kéne venni, h tumblizzon. mekkora sztorijai lehetnek…!
büntetést kapott az egyik kollegám, aki részegen karambolozott a parlament előtt egy rendőrautót kikerülve. a jegyzőkönyvben ez áll:
“miután megfújta a szondát a fejét a vállamra hajtotta és elaludt”
2,07 volt a véralkoholszintje.
Részegen vezetni veszélyes! Pláne, ha ennyire nem bírja! (2,07, pfff…)
Jó lenne, ha az ilyeneknek még a kurva anyját is lecsuknák!
Eléggé így van.
2.07 már csak szerencsével nem bűncselekmény…
ha esetleg még nem lett volna meg a hugh grant féle lehallgatás…
Eddig csak azért nem ült ez az ember, mert az emberi ostobaság minősített esete még ezeddig nem volt büntetőjogi tényállás. De neki sikerült az utóbbit büntetőjogi szinten művelnie.
Nem értem, hogy hogy nem sikerült még felfogni a lobby és a vesztegetés közötti különbséget.
hát remélem Eiselt úrnak adnak időt, hogy a világtól elzárva ezen gondolkozhasson
namost ezzel vagy az van, hogy tisztulóban van a magyar közélet, vagy kilövési engedély érkezett Pintér Sándorra, vagy pedig valaki az ügyészségen úgy érezte, hogy muszáj feltalálnia egy új öngyilkossági formát.
Kb. három olyan ember van az országban, aki Pintérre eséllyel kilövési engedélyt adhatna, abból pedig, ami eddig történt az derült ki, hogy ezt nem tették meg, hanem úgy csinálnak, mintha semmi köze nem lenne az esethez, a tanúknak és a vádlottaknak meg szólnak, hogy az a vonal nem annyira érdekli őket, sőt, baj lehet, ha nagyon nyomják.
ez a csóka kb. a harmadik ember a BM-ben (ne tévesszen meg a helyettes államtitkár cím), meg régi bizalmas, meg elég sok mindent tudhat is, szóval szerintem PS nem teheti meg, hogy semmit se reagál (az más kérdés, hogy mi ebből nem feltétlenül fogunk bármit látni). még azt bírom elképzelni, hogy maga PS egyszerűen levette a kezét a csávóról, de annak is elég fura elintézési módja lenne ez.
mennyivel egyszerubben es olcsobban lehet az ilyen “pixisbol kieses”-es dolgot megoldani Afganisztanban vagy Csecsenfoldon, esetleg Kolumbiaban…
VAGY egy kormányzati ajtódísszel, mondjuk egy
Semjénselyemzsinórral!
sokat látott hétpróbázok azt mondják, h még a választások előtt kezdődött kövér-pintér összecsapás folytatódik…
hahaha! a zöldenergia forradalom úgy néz ki Berlinben hogy szubvenciókat kapnak az új szén/gázerőművek
a rengeteg quotable-ből ezt választottam:
Mögliche andere Anlagen wie das Ölkraftwerk Pleinting in Bayern könnten kurzfristig nicht reaktiviert werden. Die Reserve wird als Sicherheit für die Winter 2011/2012 und 2012/2013 benötigt, wenn wenig Ökostrom eingespeist wird und der Verbrauch hoch ist.
Olyan zöld az áramuk, hogy olajtüzelésű hőerőművet tartanak készenlétben, és nem félnek használni. Ennél mi lehetne még zöldebb? (Már azt leszámítva, hogy szerencsétlen lengyeleket szopatják a káposztazabálók a hol túl sok, hol pedig túl kevér áramukkal.)
Az egész egy tanmese.
atomot prédikálnak és olajat isznak :o
Milyen rendszert teremt a “modern békeidők” Magyarországa? Olyat, ahol a közfoglalkoztatási bér jóval alacsonyabb a minimálbérnél (várható összege a kiszivárgott hírek szerint bruttó 46800 forint (nettó kb. 38 500 Ft), szemben a 78000 forintos bruttó minimálbérrel). Ráadásul ez a munka egyáltalán kimondottan alacsony presztízsű tevékenység lenne, a nagy építkezésekre “nem a 21. század technológiájával” kerül majd sor.ki van ez találva.
és mennyire szörnyű lesz… :-/