felvágott

Felvágok. Mindent.

Index - Gazdaság - Az összeomlás határán a Malév

kgyst:

silcucc:

treszi:

kgyst:

Az Index lángelméi teljesen véletlenül elfelejtik, hogy van még egy magyar (ez esetben budapesti székhelyű), nyereséges légitársaság, a Wizz Air (mellesleg a Malév utaskapacitásának kétszeresét tudja), ami nemcsak eljárást indít a Malév ellen, hanem valszeg ugrana is a MALÉV útvonalaira, slotjaira, mindenére.

Szvsz olyan két év alatt normalizálódna a helyzet, a működő útvonalak működnének tovább, a nem működőek meg nem.

(Mondjuk megnézném, hogy hogy kerülne elő a semmiből 10 körüli számú A320-as)

azt azért megnézném, amikor Orbán Viktor bejelenti, hogy mától kezdve a nemzeti légitársaság fapados:DD

pedig ideje lenne szembenezni a kokemeny valosaggal es rajonni, h ez teljesen illene a nemzeti osszkepbe..

 Komolyra fordítva:

  • A nemzeti légitársaságok kábé abból a monopoljogból éltek, hogy a régi, EU előtti világban államközi szerződések szabályozták, hogy két ország között hány repülőjárat létesülhet, ezeket természetesen elsősorban a fent említett alulírott állami légitársaságok kapták, aztán persze ezt továbbértékesíthették. Az EU-n belül ez nincsen. Emellett a nagy forgalmú repülőterek le- meg felszállási résidői (slotjai) nincsenek ingyen, amennyire tudom, a Malév Heathrow-i slotja önmagában komoly érték (régen még nem volt ekkora a légiforgalom, akkor könnyebb volt ezekhez hozzájutni). Ezek most mind nincsenek, így a nemzeti légitársaságok elvesztették fő versenyelőnyüket. 
  • Nem a Malév lenne az első ilyen bedőlő cég, pl a (nem EU-tag) Swissair 2004 körül reccsent be, a belga Sabena is kábé ekkor.
  • Eléggé úgy látszik, hogy a Fidesz nem akarja vagy tudja az állami veszteséggyárak egy részét (Malév, BKV, a MÁV-ról most nincsenek ilyen hírek) továbbvinni, azaz a dolog nem teljesen egyedi.

sok sebtől vérzik azért ez az okfejtés.

fapados point-2-point légitársaság, és közel sem nyújtja azokat a lehetőségeket, amelyeket egy nemzetközi szövetségbe integrálódott flagship tud.

másrészt a fapadosoknak nincsenek kis gépeik, és csak azokat a piacokat látják el, amiket a nagy gépeikkel el tudnak. a regionális légiforgalom egy pillanat alatt megszűnne.

még ilyen betegen is 50%+ a malév részesedése a ferihegyi forgalomból, gazdasági növekedést (talpon maradást) segítő, katalizátorszerepe így is egyértelmű.

sajnos valószínűleg nemzetgazdasági szinten még ekkora állami injekciókkal is többet hoz, mint visz.

  1. mostnyiffanszky reblogged this from zero2zero and added:
    @felvagott, szerintem nem érted:) A (nemzeti) légitársaságot nyugodtan szét tudod bontani két része, kb. úgy, mint ahogy...
  2. kgyst reblogged this from jeges
  3. jeges reblogged this from kgyst and added:
    helyesbítek: “új vagy felújított” amúgy szinte tökmindegy, mert eszem ágában nem volna fapadossal repülni sehova :)
  4. kgyst reblogged this from jeges and added:
    A Wizz első öt gépe lehetett felújított, az összes többi gyári új. Itt van egy A320 gyártási lista, ha megnézed, az...
  5. kgyst reblogged this from felvagott and added:
    Többszörös keveredés. P2P társaság: ez szent igaz, de egyrészt ez nem zárja ki az átszállást (ilyen közvetlen...
  6. jeges reblogged this from kgyst and added:
    közismert. ;) Amúgy...jól csinálja. Keres befektetőket
  7. kgyst reblogged this from jeges and added:
    A Wizz terjeszkedik, és ezt nem (magyar) közpénzek felhasználásával teszi. A többi engem nem érdekel. Egyébként én nem...
  8. zero2zero reblogged this from felvagott and added:
    “de ennél erősebb, hogy a magyar gazdaság számára a malév egy alapinfrastruktúra. olyan, mint a bkv budapestnek.” Bocs,...
  9. jeges reblogged this from silcucc and added:
    Csak megjegyzés szinten: a wizz air gecire nem nyereséges, de sok millió euró belepumpálásával van kint a vízből minden...
  10. felvagott reblogged this from zero2zero and added:
    ha így van, akkor ez is egy érv. de ennél erősebb, hogy a magyar gazdaság számára a malév egy alapinfrastruktúra. olyan,...
  11. zero2zero reblogged this from felvagott and added:
    Azt már tdujuk, hogy az állam miért nem engedi bedőlni a Malávot, és miért pumpálta bele törvénytelenül a milliárdokat....
  12. felvagott reblogged this from kgyst and added:
    sok sebtől vérzik azért ez az okfejtés. fapados point-2-point légitársaság, és közel sem nyújtja azokat a lehetőségeket,...
  13. kgyst reblogged this from istenallatkertje and added:
    A légiirányításban lévő üzletrészét viszont a Malév már régen eladta, hogy egy kicsit kozmetikázza a teljesítményét...
  14. zero2zero reblogged this from kgyst and added:
    A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban nem foglalkoznak ilyen piti dolgokkal mint MALÉV, mert a Nyergesék nem ebben...
  15. istenallatkertje reblogged this from kgyst and added:
    ebben az üzletágban alapvetően 3, az állam számára fontos szereplő van: - reptér - léggirányító - légitársaság Ebből a...
  16. kgyst reblogged this from silcucc and added:
    Komolyra fordítva: A nemzeti légitársaságok kábé abból a monopoljogból éltek, hogy a régi, EU előtti világban államközi...
  17. mostnyiffanszky reblogged this from treszi and added:
    Még ezt is képesek lennének elbaszni. Ha már, akkor hungarikumként lócás légitársaság lehetne csak, tulipános mintával....
  18. silcucc reblogged this from treszi and added:
    pedig ideje lenne szembenezni a kokemeny valosaggal es rajonni, h ez teljesen illene a nemzeti osszkepbe..
  19. deadmanride reblogged this from treszi and added:
    nem vitas - be kell vetni a Vitezy David-ot!
  20. treszi reblogged this from kgyst and added:
    amikor Orbán Viktor bejelenti,...nemzeti légitársaság fapados:DD
  21. kgyst posted this